Az Ajándékdoboz Közhasznú Alapítványt – melynek alapítója Dobróka László és Dobróka Tamás – a helyi közösségért érzett felelősségvállalás hívta életre még 2014-ben. Az azóta eltelt években rendszeresen segítik a gyöngyösi és Gyöngyös környéki nehéz sorsú családokat, gyermekeket. Mottójuk: „Az Isteni segítség az egyik emberen keresztül jut el a másikig.” Ebben az esztendőben legalább 1200 családnak juttatják majd el a tartós élelmiszerekből összeállított csomagokat, de akciójuk keretében a térség minden óvodájába ellátogatnak, pontosabban a Mikulást bízzák meg azzal, hogy közel 2000, finomságokkal teli csomagot adjon át az ovis csöppségeknek. Az alapítványt életre hívó Dobróka család szándéka a helybéli rászorulók közvetlen támogatásán felül az, hogy a külföldön már régóta létező vállalati adományozás kultúrájára Magyarországon is felhívják a figyelmet. Azt remélik, hogy idén is mind több vállalkozó követi majd példájukat, és egyre több emberhez jut el a kezdeményezés üzenete: egymást segíteni, egymást felemelni, egymás problémáit megoldani csak közös erővel, egymás felé fordulva lehet.
A gyöngyösi Belváros tér idén is helyet ad az adventi programoknak. November 19-től gasztronómiai élményekkel, a Mátra kincseivel, s sztárfellépőkkel várják a látogatókat. A színpadon Caramell, Tóth Andi, Charlie, Szekeres Adrien, Szulák Andrea, Nyári Aliz, Singh Viki és Vásáry André is fellép majd.